Facebook

 

Nincs helye a nemi sztereotípiáknak az oktatásban

2010.08.02. 23:42 lmbtszovetseg

A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, a Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Szövetség és a Stop-Férfierőszak Projekt aggódva figyeli a minden szakmai alapot nélkülöző pánikkeltést az óvodai tanterv nemi sztereotípiákra vonatkozó részével kapcsolatban.

Az óvodai nevelési alapprogram tavalyi módosítása óta az óvodák feladata volt, hogy kerüljék a nemi sztereotípiák erősítését és segítsék elő a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos előítéletek lebontását. A kormány pár napja megváltoztatta az erre vonatkozó rendeletet: míg a korábbi szöveg szerint a nevelés „tudatosan kerüli a nemi sztereotípiák erősítését, elősegíti a nemek társadalmi egyenjogúságával kapcsolatos előítéletek lebontását”, addig a most elfogadott szöveg sokkal pontatlanabb, elnagyoltabb: „Nem ad helyet az előítéletek kibontakozásának sem társadalmi, sem nemi, sem egyéb értelemben.”

A kormány szerint az óvodai tanterv ezen változtatására azért van szükség, mert a nemi sztereotípiák kerülése vitatható irányba befolyásolta volna a gyerekek erkölcsi, szellemi fejlődését. A rendelet kapcsán minden szakmai alapot nélkülöző, tudatosan torz információk jelentek meg a médiában arról, mit is jelent a gyakorlatban ezen alapelv lefektetése, melyek visszaköszönnek az alapprogram módosításának kormányzati indoklásában. Ezeknek a félreértelmezéseknek a lényege, hogy a nemi sztereotípiák elkerülését a nemek közti megkülönböztetés eltörléseként fogják fel. Ezzel szemben a káros nemi sztereotípiákat mellőző nevelés – ahogy azt számos kutatás is igazolja – nem nemtelen gyerekeket, hanem például a házimunkában és a gyereknevelésben aktív férfiakat és magabiztos, elégedett nőket eredményez, mely nem utolsó sorban több gyerek születésében is megmutatkozik.

Véleményünk szerint a nemi sztereotípiák konzerválása a gyermekek körében súlyos kárt okoz mind az egyén, mind a társadalom szintjén. Ezek a sztereotípiák adják ugyanis az alapját a nemek közti egyenlőtlenségnek és a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek hátrányos megkülönböztetésének. 

Az, hogy a gyerekek már az óvodában megtanulják, hogy a fiúk harci játékokat játszanak, egymással verekszenek, a lányok pedig babáznak és főzőcskéznek, előkészíti a talajt egy olyan felnőtt-társadalom számára, amelyben a férfiak elsődleges jellemzője az erőszak, míg a nők kizárólagos terepe továbbra is a házimunka, gyereknevelés.

Ha a gyerekekkel már az óvodában elhitetik, hogy a nők dolga az engedelmesség és nem a vezetés, akkor felnőtt korukra természetesnek fogják tartani, hogy a nők nem alkalmasak jól fizető, vezető állások betöltésére, ami a nők és férfiak közötti bérkülönbség fennmaradását eredményezi. Ez a beállítódás vezet ahhoz is, hogy sokan ma is elfogadhatónak tartják, hogy ha egy nő nem hajlandó azt tenni, amit a férfi akar, a férfi akár erőszakkal is kikényszerítheti akaratát: a családon belüli erőszak alapja egyértelműen a hagyományos nemi sztereotípiák továbbélése.

Ugyanennyire káros a felnövekvő nemzedék számára az is, ha a gyerekek a férfi és női nemi szerepek merev szétválasztását sajátítják el. Az a gyerek, aki az óvodában megtanulja, hogy a fiús lányokat és a lányos fiúkat ki lehet csúfolni, a homofóbia és transzfóbia alapjait sajátítja el. Az ilyen nézetek vezetnek egyeseket arra, hogy a békés Meleg Méltóság Menetét évről évre megtámadják, milliós kiadásokat okozva ezzel az államnak és kellemetlenséget az állampolgároknak.

Az Európai Unió Oktatási Információs Hálózata (EURYDICE) nemrégiben közzétett jelentésében elmarasztalta Magyarországot, amiért semmit sem tesz a nemek közti egyenlőség megteremtése érdekében az oktatás területén. Míg Európa más államai célzott programokkal és kampányokkal törekszenek a nemi egyenlőtlenségek megszüntetésére, Magyarországon még ezen alapelv lefektetése is merev ellenállásba mi több, pánikkeltésbe ütközött.

Szintén kifogásolta 2007-ben az ENSZ, hogy Magyarország nem tesz eleget a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló ENSZ egyezményből adódó kötelezettségeinek az oktatás területén. Az ENSZ szerint Magyarországnak bővítenie kell a nemek egyenlőségével kapcsolatban az oktatási személyzet képzését, és a kormánynak feladata lenne, hogy az oktatási rendszer segítségével előmozdítsa a nemek közötti egyenlőséget, többek között a nők és férfiak egyenlőségét korlátozó sztereotípiák visszaszorításával.

Aggodalomra ad okot, hogy bár Magyarországot nemzetközi szerződések kötelezik az esélyegyenlőséget előmozdító oktatásra, a kormány még az eddigi elégtelen teljesítményhez képest is gyengíti a rendelet szövegét. Eközben szakmailag megalapozatlan érveket hangoztat, amelyek alkalmasak arra, hogy megkérdőjelezzék és károsnak állítsák be az LMBT emberek elleni diszkrimináció eltörlése és a nemek közti egyenlőség előmozdítása érdekében tett intézkedéseket.

1 komment

Címkék: oktatás

A bejegyzés trackback címe:

https://lmbtszovetseg.blog.hu/api/trackback/id/tr484213785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szerintem is 2013.12.23. 02:39:50

Bérkülönbség – A kiirthatatlan feminista hazugság

"A nők férfiakkal szembeni hátránya az egész világon ismert jelenség, belénk van nevelve. Ezt az illúziót a bérekkel kapcsolatban is elfogadjuk, ezért engem is meglepett, hogy a nők bérhátránya inkább kivétel, mint szabály.” – Mondta Sík Endre a TÁRKI Társadalomkutató Intézet vezető kutatója, aki az Egyenlő Bánásmód Hatóság által 2009 és 2013 között az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósított kutatás eredményeiből vezette le megdöbbentő végkövetkeztetéseit."

www.ferfihang.hu/2013/12/21/berkulonbseg-a-kiirthatatlan-feminista-hazugsag/
süti beállítások módosítása